Beszélő Hegy vagyok, fura lenne hát, ha bármi kivetnivalót látnék abban, hogy a könyv szószólójaként is csak beszédesnek bizonyulok, s egy ponton és egy menüpontban éppen pontról pontra elmesélem azt is, mi történik egyáltalán a Könyvben. S abban sem találok semmi kivetnivalót, hogy ha már belevágok ebbe a mesemondásba, ugyan bizony nem állok meg az elsőként eljövendő Könyvnél, hanem a többi könyvben összegubancolt és kigubancolt történetszálakat is kiteregetem és sorba rendezgetem, s a Mesélő kapuja mögött bárkinek elérhetővé teszem.
Hiszen bár ezt is azért kell megírnom, mert az Üsse kő csak a Garabonciás könyvének első része, s a már készen álló két újabb regénynek is készen van a maga szövege, s azzal együtt elő is adható már meséje. Ha a Mesélő menüpontra jutsz, azon át a trilógia másik két darabjának történetéhez is azonnal hozzájutsz. Hogy a Kő Misztériuma már első ránézésre is teljes legyen, holott ugyan a maguk fizikai valóságát tekintve a három könyvnek még csak egy az előfutára.
Ha úgy számítanék, ahogy én nem szoktam számítgatni, akkor azt is mondhatnám, hogy milyen elvetemült szokás már ez. Hogy micsoda értelmetlen dolog már ez, mintha előre megmondanám mindenkinek, hogy ki a gyilkos. De ez a könyv nem gyilkost keres, s ha mutat valamit, akkor annak a mutatványnak az érvényéből a történet szálainak kigubancolása semmit el nem veszejt, legyen bár minden, ami történt, Világlátó Bérc magasába kirakva, hogy lássa azt a göncökkel gubancos mutatványt, aki csak akarja.
Tudsz mindent, amit ahhoz kell tudnod, hogy a cselekmény szálaiból hogyan álljon össze neked egy díszes takaró, s ne legyen előtted egy darabig sem holmi szakadozott szőttes. De ebből még azt a kérdést meg nem válaszolhatod, hogy hány éves a kapitány. Miközben a Könyv olvastán a válasz benned alkalomadtán erre a kérdésre is megszületik.
Igaz, a válasz éppen mindig más is lehet. Ha erre most, éppen most kellene választ adnom, azt kellene rávágnom, hogy éppen negyvenhat. S hogy miért negyvenhat? Amiért most éppen úgy látom, éppen ennyi a naptallér (1.15).
Amiért éppen ennyi naptallér remeg Lizzy habos ruháján a lugasban, amikor a kapitány rózsával járul elébe, hogy őt erre fel a felesége ügyetlennek nevezze. S erre aztán a kapitány azt mondja, nem tehet ő arról, hogy ilyen rút óriás ő, akinek a kezébe nem is rózsa, hanem inkább vöröshagyma vagy tehénnek a lába illene. S erre aztán Lizzy azt mondja, ő sem tehet arról, hogy olyan rossz, mint amilyen rossz, s amikor magát csendesen rossznak nevezi, a szemeiben hozzá még meg is csillannak a könnyek. Hogy erre aztán a kapitányban átszakadjanak a gátak, amiként mellette egy deszkakerítésen túl vadul röfögni kezdenek az ólak. S mire ő a talán éppen negyvenhat disznóröfögésbe belebújva hangosan felzokog, a talán éppen negyvenhat naptallérral ékes habos ruhájában moccanatlanul moccanva Lizzy is csak zsebkendőket gyűrjön a maga hangtalan szájához.
Van hát olyan válasz, hogy a kapitány negyvenhat éves. De lehetne olyan válasz is, hogy tizenhat. Vagy hatvanhat. Vagy ötvenhárom. A Mesélő azért van, hogy a szálakat kigubancolja, de a megfoghatatlan értelmű kérdéseket ugyan bizony nem az ő dolga, hogy megválaszolja.
Olyan hát ez a szőttes, hogy rá lehet nézni, s máris kirajzolódik a szálak mintája rajta. De a Mesélőben a Világlátó Bércére kitett motívumszőttes csak úgy szőttes, hogy közben akár teknősbéka is lehetne, amint éppen a régi talánnyal megtalált öreg székely elé kerülne.
Hogy ha már egyszer meglátta az öreg székely a sok göncös és gubancos szál kavargásában a rendet, tudja azt, hogy bizony volna ám ez éppen valami. S ha már tudja azt, hogy ez a valami bizony valami, azt a gondolatot is megkockáztassa, hogy netán még tarthatna is valamerre. A Mesélő egyszerre három könyvről igazat szóló értelme csak ennyi. Hogy bízvást legyen mire hagyatkoznia annak, aki úgy gondolja, ha volna ez már valami, akkor akár tarthatna is már valamerre.
Talán éppen arra, hogy ugyanúgy kell lenni mindeneknek lenn, ahogyan fenn is vannak, ha az ágról éppen ugyan akár garabonciások szakadnak. S ha a tetejetlen fa ágáról göncös és gubancos garabonciások szakadnak, akkor szolgáljon ez bár az épülésére az Árkok Földjén az omolva omladozó falaknak.
Ha mesél a Mesélő, s mindent elmesél, amit a Kő Misztériumáról csak tudni lehet, akkor is csak úgy van hát, hogy megmutatok mindent, de nem mutatok meg semmit. Ahogy harminc küllő (11.) kerít egy kerékagyat, s köztük ott rejlik az üresség is, hogy a kerék forgásának lendületet adjon. Ahogy agyagból formálják az edényt, hogy benne ürességet tartsanak, hogy az az üresség az edényben mindent a semmivel béleljen, s ezzel menten célhoz is érjen.
A Mesélőben hát annyira van csak benne a Kő Misztériuma, hogy a kerék forgásának lendületet adjon, s hogy a mindent semmivel kibélelő ürességnek is csak tartást adjon. Hogy lásd a mámor, a mágia és a magasság irányát, s hogy magadévá tehesd a tisztelet, a tartás és a teremtés minden kövekkel gördülő szabályát.
Mert van egyfelől az, amit látható. Látható, hogyan termett a fekete vár aljában egy arannyal erezett sárban forgó arany kakasláb. Látható, hogy azóta is csak arany kakaslábon forog a fekete vár. Látható, hogy azóta is csak repül a taréj a várnak a tornyára. Azóta is csak a szegény köveknek a szabadulására.
Látható, hogy ahol ezek után a kő kövön maradt, az álom ott már álomba folyt, a hosszú út pora pedig aranylóan fénylett. Erre lett aztán úgy, hogy dobszót kopogott a puszta kő – ez volt az Árkok Földjén a föld szívdobbanása. Erre lett aztán úgy, hogy tüzeket ragyogott a gyémánt – ez volt az Árkok Földjén a szédület tobzódása. Erre lett aztán úgy, hogy moccanatlanul moccant a felhő – ez volt az Árkok Földjén a nyugalom fensége.
De nem látható, hogyan él még az az erő, amely az életben maradó aranyhajú gyerekeket az Árkok Földjén az életnek csak úgy marasztalta, hogy akadt egy remete, aki őket egy fehér szarvastehén tejével három évig táplálta. S nem látható az sem, hogyan él még az az erő is, amelyik az Árkok Földjén a halálos holtukba kergetett aranyhajú gyermekekből két aranyos levelű fát növesztett, hogy azokból egyszer két ágyat csináljanak, s amint azokat elégetik, azokból két szikra pattanjon ki, hogy aztán azokból két aranyszőrű bárány váljon ki.
Látod hát a kerékagyat kerítő harminc küllőt, de nem látod a köztük hasító ürességet. Látod az agyagból megformált edényt, de nem látod a benne tátongó ürességet.
Azt a küllők közül, edény mélyéről hiányzó ürességet pedig neked magadnak kell Lételenország sötétségével kitöltened, miután a Kő Misztériuma téged találva talált már annyira, hogy eljuss odáig, ahol három a sötétség, amiként abban a három sötétségben is éppen három volna hát a fenség. Volna abban a sötétségben egy fehér fenség. Az volna a sötétség tiszta mámora. Volna abban a sötétségben egy szürke fenség. Az volna a sötétség nemes egyszerűsége. Volna abban a sötétségben egy fekete fenség. Az volna a sötétség komor méltósága.
S ahogy ez a háromszor három titkos hívság hívna téged, sárban földbe gyökerező lábakkal is csak az ugrás vágya kerülgetne, hogy kerülnél a mélység láthatatlan tátongásába tárva tárulkozván is csak zuhanvást. Hogy kerülnél a mélység láthatatlan tátongásába tárva tárulkozván is csak szíves-örömest. Hogy kerülnél a mélység láthatatlan tátongásába tárva tárulkozván is csak magad körül kerülvést.
Elmesélek mindent, hiszen ez is több, mint a semmi. Mert a legjobból a legtöbb kell, hiszen a félelem bére csak ennyi.
Elmesélek mindent, s ahogy megörökítem hát azt, ami megörökítésre vár, magam is csak a semmi fodrozódásában fodrozódom, ahogy bennem is csak a semmi fodrozza önmagát tetszetős kis fodrokba.
Üres hát a serleg, melynek üressége éppen belőlem csordul ki, s nincs ám egy fia tallérom sem, ahogy azt mondom, hogy rabolj ki.
De mégis van ám mit rabolni tőlem. Azt lehet elrabolni tőlem, hogy nincs ám kitől mit remélnem, s mégis van ám mit megőriznem.
Van mit megőriznem azon, hogy a szemed álljon pillantólag. Hogy a szájad álljon csókolólag. Hogy a kezed álljon ölelőleg. Hogy a lábad álljon ugrandólag.
Hogy a semmi fodrozódását fodrozva is egyre csak pillants, csókolj, ölelj és ugrálj, ahogy a falakban a zendülés megébred, s hozzá még a dobolva dobrokoló ló is csak ritmust vágtatva kényeztet.
