Hogy ki vagyok én? A Hang vagyok, aki bennem és általam szól. Ha a képre nézel, a legegyszerűbb válasz az lehet, hogy akár ugyan ez sem más ám, mint kakasnak kukorékolása. Kakastaréj (47° 42' 15.60" N 23° 50' 28.75" E ) sziklákkal ékes ingása. Hogy szállna bár a kövön megálló kövek ormára. Szállna bár a szegény köveknek szabadulására.
Hogy ha szól, bennem és általam is csak úgy szóljon, mintha bizony egy Beszélő Hegy mélyéről is már sok száz év óta szólna. Mintha szájról szájra is csak régóta járna. S ahogy a tűz mellett a szóbeszéddel csak eljárna, valamit azzal is csak folyton magán formálna. Hogy ami szól, az is csak olyan legyen, mintha már magam is csak lejegyezném. Hogy ami a Hang bennem, az ugyan egyet se szólván is csak olyan legyen, mintha sok beszéd sok hangjából állt volna össze nekem, hogy jegyezni is jegyezhessem, s hozzá még őrizni is őrizhessem.
Hogy örökségként is csak kapva kapjam. Világnak világát kapva kapván. Parányok parányát tudva tudván. Irdatlan irtásokat várva várván. Hogy minden szakasztott úgy legyen, ahogy éppen szakadatlanul is lenne. Ahogy kő kövön marad, amikor a föld is földet ér. Ahogy a burok is csak meghasad, ahogy korty kortyot követ, amikor elnyel a világ, s te is elnyeled a világot.
De ha a világ nyel el, ahogy én is a világot nyelem el, nem lehetek hát az, akinek neve lehetne, s a neve akár egy kötet borítóján ékeskedhetne. Persze van név a kötet borítóján, hogyan is ne lenne, s van is ám közöm hozzá, hogy az a név engem néven éppen így nevez, de végtére is hiába van, mert nincsen nekem nevem. Nem érdemes magamra neveket keresgélnem. Vagyok, aki vagyok, s hozzá minden, aki csak a halál ellen bujdosva lehet lennem.
S azt is jól látod, hogy miközben Beszélő Hegy vagyok, közben a leginkább azért egy könyv szószólója vagyok. Egy könyvé, melyben kövek ütlegelnek, de ha abban a sok-sok ütlegelésben a köréd gördülő kövek dacos taszításait idővel kiállod, akkor magadat a tizenkét kőműves közé szépen te is bármikor kiállíthatod, s a falaidban még a gördülő köveket is szépen csak a kövön marasztalhatod.
Így aztán az aranykakas aranytaréjának útjával megtalálva is csak egy mágiával magasztalt, mámorral magas Beszélő Hegy vagyok. Holott ugyan közben még Gubancos is vagyok. Holott Göncös is vagyok. Holott Kece is vagyok. Holott Pőre is vagyok. S hozzá még persze Pilla vagyok, de vele azért úgy vagyok, hogy tőle független csak úgy maradhatok, ha neki egyre csak korlátlan szabadságot adok.
Üres hát a serleg, mely éppen belőlem csordul ki, s nincs ám egy fia tallérom sem, ahogy azt mondom, hogy rabolj ki. De mégis van ám mit rabolni tőlem. Azt lehet elrabolni tőlem, hogy nincs ám kitől mit remélnem, s mégis van ám mit megőriznem. S ha van mit megőriznem, inkább nem emberekhez fordulok, hanem fordulok egy csiga üresen maradt házához. Fordulok egy égbe szökő ág kacér hajladozásához. Egy önmagába kócolt virág buja virágzásához. Egy patak mélyén koptatott kő körül zúgó szertelen áradáshoz. Egy fák ágai közé zuhogó fénynyaláb foszló foszladozásához. Egy erdő mélyén mintázott hópehely kósza kristályához. Egy korhadó fa korhadására vetett tétova árnyékhoz. Egy levelek szövevényébe szövődő levélből szőtt kusza szőtteshez.
S ha éppen szavakat öltök egymásba, akkor az is csak ilyen szőttes lehet ám. Hangok szőttese, melyet az erdő szőtt bele a maga rejtekébe. Szőttes, melyben levél rejtezik a patak csörgedezésébe. Szőttes, mellyel ágak ágaznak a kövek gördülésébe.
Hogy ki vagyok én? Az vagyok, aki kővé dermedtem, mert egyet szóltam, s kettő lett belőlem. S ahogy a kettő lett, úgy az öt is meglett, s ezen kiötölni ugyan már semmit sem kellett. S ahogy magunkat megsokszorozva szíre-szóra is csak hanyatt-homlok ringatóztunk, a hetvenhét forgás szédülete is csak-csak kitelt rajtunk. De ha kívánósak voltunk, bizony éppen kívántunk. De ha éppen találósak voltunk, éppen ugyan találtunk. Találtuk magunk körül hullámokon ringó tojás héját. Találtuk magunk körül kicsi kertben megbújó irtózatosan nagy kert minden rejtve rejtőző zugát. Néha úgy találtuk, hogy éppen vendégségbe tartanánk. Néha úgy találtuk, hogy éppen tojáshéjban ringatóznánk.
Folyó vizén, partok mentén. Mezőkre tűző nap brokátszőnyegén. Gyermekek selymesen fehérlő hajfürtjén. Király parancsa nyomán eljárva a teljes ég alatt, s az ég alatt táruló selyemmezők minden egyes téres terén. Vezérnek a jelet a gyepűn ugyan bizony se füsttel, se porral meg nem adva, de a királlyal nyílegyenesen a kincses palotába tartva, a falun daloló vének énekébe pedig sorra-rendre szépen bele-beledúdolva.
Ott, hol ha keresnek, meg nem találnak, ha megtalálnak, meg nem látnak, s ha látnak, meg nem ismernek. Ott, ahol hol vagy, hol nem vagy, s ha vagy, bizony vízen túl, erdőn innen, hegyen alól, völgyön felül vagy.
