Én csak egy Beszélő Hegy vagyok, de annyit én is tudok, hogy nemcsak az erdőkben járnak-kelnek vadászok, hogy vadak után járjanak, hanem a hibáknak is vannak vadászai, akik szintén nagy hanggal, sok-sok pufogással vannak. Akkor ezeknek a kedves és kedvetlen embereknek a kedvéért essen néhány szó a hangokról - és a csendről, amely végtére is azért van, hogy maga is csak rangot adjon a hangnak. Hang volna ugyan a felkiáltás is, hiszen van ám annak jele is, hogy mondatok végén ékeskedjen és hangoskodjon. Van rá szabály is, hogy mikor legyen a felkiáltójel egy mondat éktelen éke. Ha ezt a szabályt vesszük, akkor az Üsse kő olyan cím, melynek végén kétségtelenül ott kellene lennie egy felkiáltójelnek. Hiszen lehet úgy is közelíteni ehhez a címhez, hogy nem más ám ez, mint felszólítás. S ha felszólítás, akkor nem lehet más, mint felkiáltás. S ha felkiáltás, akkor jele is kell lennie ennek, akárki meglássa.
Az Üsse kő olyan cím azonban, hogy nincsen a végén felkiáltójel. S ennek természetesen oka van. Hiszen bár minden magyarul értő ember tudhatja, hogy a felkiáltás itt csak a látszat.
Hogy az "üsse kő" olyan szólás, melynek egész családja van, s abban a családban a kövek és kavicsok (üsse kavics) társaságában ott lakik egy kánya (bánja kánya), egy csóka (csípje csóka) és akár egy fene is (egye fene). S ez az összes szólás együttesen véve is ugyanazt jelenti, amit az egyes szólások külön-külön is jelentenek. Hogy márpedig ennek meg kell lennie, s ha megvan, úgy legyen meg, ahogyan lennie kell. Ahogyan magától is megtörténik minden, ha hagyjuk, hogy megtörténjen. Ebben a szólásban benne van tehát a dolgok elengedése – de az elengedésnek a szeretetteljes törődéssel egyenértékű, egyébiránt teljességgel taoista felfogásával. A dolgok elengedésének, útjára bocsátásának az a bölcsessége, amely tudván tudja: nincs se helye, se módja, se értelme annak, hogy erőszakot tegyünk a történések folyásán. Ezért aztán megbocsátó és mindent elfogadó szeretettel kell néznünk, mivé lesznek az ügyeink nélkülünk, s ha éppen elég bennünk a megbocsátás és az elfogadás, akkor tényleg minden úgy lesz, ahogyan annak lennie kell, s ahogyan még közben nekünk is a kedvünkre való lehet minden.
Vagyis az Üsse kő címében – való igaz – minden felkiáltás nélkül van ott a dolgok elengedése, úgy, hogy ez ne legyen más, mint a kövek gördülésének jóváhagyó és elfogadó útjára bocsátása. Hogy aminek lennie kell, itt is csak úgy legyen, hogy a kövek szabadon gördüljenek, lélekkel lelkesüljenek, új álmokra ébredjenek, s végül kövekként is csak kövön maradjanak, hogy aztán már álljanak a falak, s ha állnak, rögtön a hét ég magasába magasodjanak. Hiszen ott már olyan a csend, hogy a tündérek muzsikája hasíthat bele. Hiszen ott már olyan magas a mámor, hogy a tündérek muzsikája is elragad vele.
Hogy miért nem felkiáltás az ütésre szólítás?
2012.06.10. 18:35
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.